A kétnapos bibliodráma képzés során két csoportban, házastársainktól elválasztva, de izgalmas kisközösségeket alakítva alakítottuk, játszottuk és éltük meg szerepeinket. Komoly kérdések kerültek elő, melyeket néha könnyed megvalósítással, néha mélyen magunkba nézve sikerült átgondolnunk, kivetítenünk és megbeszélnünk. Köszönet érte trénereinknek: Vadász Mártának, Baják Gábornak, Szászi Balázsnak és Szásziné Fehérvári Anikónak.

A konferenciára olyan szakembereket hívtunk meg, akik a 2011-es népszámlálásból számunkra is tanulságos adatait elemezték, illetve az ezekből következő feladatokra hívták fel a figyelmet.

A vallásos vidék mítoszáról Ragadics Tamás, a PTE Szociológia Tanszékének tanársegéde, a Pécsi Hittudományi Főiskola óraadó oktatója beszélt, aki a 2011-es népszámlálás adatainak tükrében hasonlította össze az országos és a kistelepülési vallási viszonyokat. A számokat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy minél kisebb településen él valaki, annál nagyobb eséllyel kötődik valamely egyházhoz és arányaiban annál nagyobb a katolikusok jelenléte is.

Az egyházi munkatársak hatékonyságáról szólva kiemelte, hogy láthatóan van némi megtartó ereje egy helyben lakó világi apostolnak is, mivel az emberekben erősebb a személyhez kötöttség és vonzóbb a kisebb intézményesség. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a kisegyházak növekvő térnyerésére is: „a kistelepüléseken az emberek azt a kezet fogják meg, amelyik feléjük nyúl, és ez különösen is így van a kereszténység felé határozottan elkötelezett, de a katolikus egyházhoz nem feltétlenül ragaszkodó cigányság körében”.

„A kultúra nem változik olyan radikálisan ennyi idő alatt, mint például a politikai helyzet” – hangsúlyozta Máté-Tóth András, az SZTE Vallástudományi Tanszék vezetője, aki hozzátette: a népszámlálási adatokból a hibás kérdésfeltevés miatt jóval nagyobbnak látszik a hazai ateisták létszáma, mint valójában. A professzor arra biztatta a jelenlévőket, hogy a kereszténységet „kreatív kisebbségként” megélve igyekezzenek saját környezetükben a katolikus vallás pozitív értékeit felmutatni. „Az emberek nem morális fenyegetéseket várnak az egyháztól, hanem iránymutatást, megerősítést és támogatást” – fogalmazott.

Felföldi László helynök, a debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa szerint napjainkban gyakran hiányzik az együtt-lét és az együtt-dolgozás egyházunkból: „A miséken messze ülünk egymástól, így aki betér egy szertartásra, annak sem közösségi, sem más élménye nem lesz.”

Lényegesnek tartotta és buzdította a felnőtt megtérők és a keresők bevonását a plébániák életébe. Úgy látja: „nem biztos, hogy azok mozdítják előre az egyházat, akik régóta templomba járnak. A friss megtérők ugyanis gyakran többet tudnak a mai korról, a jelen környezetről, mint a sokszor megszokásból templomba járók, így ők hatékonyabban képesek megszólítani a körülöttük élőket”.

A konferencia záró szentmiséjét tartó plébános fontos feladatnak nevezte az egyház szerepének újragondolását is: „a hivatalként működő plébániákból missziós központokká kell válnunk, ha el szeretnénk érni az egyre vallástalanodó tömegeket. A keresztény misszió lényege, hogy együtt kell lennünk az emberekkel. De ezt megelőzően meg kell teremtenünk egy olyan befogadó közösséget, ahová meghívhatjuk őket” – hívta fel a figyelmet.

A misszió lelkületéről és teológiájáról Keszeli Sándor főiskolai tanár tartott előadást, aki az egyházi küldetést a Szentháromság misztériumához hasonlította: ez a túláradó szeretetközösség szétfeszíti saját kereteit, ebből lesz a teremtés és a megtestesülés is. „A missziós lelkület egy ajándékozó szerep: megajándékozott ajándékozóknak kell lennünk, akik a bennük túláradó isteni szeretetet akarják továbbadni másoknak”.

Előadásában a hagyományos népegyházi szemléletet a modern kor kihívásaira felelő missziós hozzáállással hasonlította össze és megállapította: míg korábban a tömegegyház volt az ideál minél több megkeresztelt emberrel, addig mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy értékesebb a személyes istenkapcsolataikban erős és ebben fejlődni is képes hívek jelenléte egy közösségben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy imádságos gyakorlataink és liturgiánk középpontba állítása helyett hatékonyabb, ha életünkről és személyes példánkról ismerik fel keresztényi mivoltunkat.

A konferencia délutánján Hartai Gábor SDB és Kepes Anita szalézi koordinátor a szalézi oratóriumokat ismertették meg a résztvevőkkel, míg a dél-baranyai tanodák működésébe a gilvánfai Ambrus László és Szilvia segítségéve pillanthattak bele az érdeklődők.

Az egyesület közös tervezési alkalmán Gulyás Péter, a Világi Apostolok Közössége elnöke kiemelte, a VAK neve arra a három pillérre utal, amelyen a szervezet áll. „Világiak vagyunk, mint ahogyan azaz egyház nagyobbik része is az. Apostolkodásunk lényege, hogy nemcsak hivatásunk, de küldetésünk is van. És végül: aktív tagokból álló közösségként létezünk, emberi kapcsolatok tartanak össze minket” – foglalta össze.

Azt is kiemelte: „a világnak és az egyháznak azt tudjuk adni, hogy saját területünkön példaértékű szolgálatot végzünk”. Elmondta, hogy a VAK tagjai az elmúlt években több egyházmegye (Szombathelyi, Debrecen-Nyíregyházi, Váci és Egri) munkatársai számára tartottak képzéseket az egyházban betölthető világi tevékenységekről. Az eddig elkészített szakmai kiadványok után a jövőben további tematikus anyagokkal szeretnék segíteni a világi segítők munkáját.

A találkozók fontos célja, hogy az együtt töltött idő a lelkipásztori munkatársak pihenését, egyéni és közösségi rekreációját is szolgálja. Ennek jegyében az utolsó két napba belefért egy kirándulás a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzetbe (a Paks határában elterülő Ürge-mezőre), egy országfoglalós számháború, esti foci apukáknak, strandolás és „vérre menő” vízilabda mérkőzés szülők és gyerekeik között – és még mennyi minden...

Márton Gábor

Beszámolónkat képekkel illusztráljuk.