Beszámolók
Egyesületi tagjaink életéből
Medjugorjeban jártam
Hét év után, október közepén jutottam el újra erre a helyre, ahol a kegyelem gazdagságát a csodálatos halfogáshoz tudom hasonlítani. Nagyon éhesen mentem, sok kéréssel. Egy közbenjárás alkalmával azt mondták nekem: mindig kérj sokat annak, akiért imádkozol. Nos, gondoltam, most magamnak kérek sokat...
(folytatás ide kattintva)
Milyen (legyen) Krisztus a kereszten?
Évekkel ezelőtt, lehet hogy eltelt azóta 15 év is, kirohadt és kidőlt a katolikus temető keresztje. Ez a temető már használaton kívüli, így könnyen megfeledkeztünk a pótlásáról. Néha-néha felemlegették az idősek, de mindaddig nem történt semmi, míg nem hoztak az asztalosműhelyhez egy darab fát, hogy abból készüljön el a kereszt.
Mire a kereszt elkészült, a falu fafaragója elköltözött. Egy év gondolkodási szünet: miből legyen a corpus? Legyen pléhkrisztus, az talán a legegyszerűbb, határoztuk el. De mi az a pléh? Valamilyen bádog? Milyen vastag kell? Mivel lehet festeni rá? Ki festi? Újabb toporgás.
Nyáron az utcánkba új család költözött. Bábkészítők. Ablakukból E.T. integet, a diófájukon faharkály ül. Megkérdeztük. Megcsinálják. Irány a tüzép, a barkácsbolt.
De milyen legyen Krisztus? Nekik pontos minta kell. Merre álljon a fej? Legyen-e glória? A két láb párhuzamos legyen, vagy a lábfejek egymáson, együtt átszögezve? Karjainak íve széles-e vagy keskeny? Legyen-e véres dárdaszúrás az oldalán? Próbáltunk tárgyként nézni a feszületre. Válogattunk az ábrázolások között. Veszekedtünk melyik a jobb, a kifejezőbb, a reálisabb. Nem ment. Belülről kellett megfogni. Mit mond Krisztus a temetőben?
„Atyám, miért hagytál el engem?”- sok feszület ezt ábrázolja. Ezek nagypénteki jézusi szavak, nem a feltámadott Krisztuséi. Krisztus karja ölelő, arca nyugodt, feje körül a mennyországot jelző fénylő glória. A temetői kereszt a feltámadásról beszél. Ha feltekintünk rá, Jézus ezt mondja: „Még ma velem leszel a paradicsomban”.
Gauguin festménye lett a minta. Csak glóriával.
***
Igen, a Jézus elé térdepelt le a pap. A Jézushoz fordult - a mi urunkhoz, a Jézushoz.János pap nem ment az oltárhoz, mert éppen ott pepecselt a két anyóka, hanem mindjárt kívül, a szenteltvíztartó mellett állt a Jézus alakja fából és pléhből, előtte térdepelt le.
Milyen szerencse az emberiségre ez a Jézus, ez az isten, aki ember volt. Az Istenről nem tudom, milyen, a Jézusról tudom. A Jézus ösmerősöm, és mindenkinek ösmerőse. Tudom, mit csinált, tudom, hogy gondolkozott, még az arcát is ösmerem. Nem az tölti el lelkemet megnyugvással, hogy ő uram nekem, de az, hogy ismerősöm.
Kétezer évnek előtte élt ezen a földön egy ismerősöm, milyen világokat összekapcsoló gondolat! Az akkori emberekből és az utánok valókból is por lett, a porból fű lett, a fűből tudja Isten, mi lett, de ő, az én ismerősöm, mindig élt, mindig volt és mindig lesz.
Ha elutazom messze, idegen országokba, idegen népek közé, az arcok mások, az állatok is mások, a füvek is mások, az ég is más, minden más, már azt kell hinnem, kietlen, megborzasztó elhagyatottságomban és magányomban, hogy nem is ezen a világon vagyok többé, mikor egyszerre valamely emberlakta telep szélén elémbe bukkan egy kereszt és azon egy sebektől vérző pléhember, az én ismerősöm.
(Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője –részlet)